Gépkocsival érkeztünk a Tar község közelében található Körösi Csoma Sándor emlékhelyhez, ahol megtekintettük az emlékhelyet és a hozzá tartozó parkot.
Információ:
Tar község Nógrád megye Pásztói járásában. A sámsonházi elágazóban, de Tar közigazgatási területén található a volt Gaál-tanya, ahol Kőrösi Csoma Sándornak szentelt buddhista sztúpa, valamint templom (a Szabadító Buddha Anya temploma) áll, és tibeti hitéleti központot alakítottak ki.
Sztúpa
Szabadító Buddha Anya temploma
Buddhista szentély Palócföldön
Meghökkentő látványt nyújt a vakítóan fehér buddhista sztúpa a Cserhát lankái között, Tar községtől nem messze a Palócföldön, a Zagyva völgyében.
Itt áll hazánk második legnagyobb sztúpája és egy emlékpavilon, amely a tibeti szakrális hagyomány stílusában épült, és tudós zarándokunk, Kőrösi Csoma Sándor életútját mutatja be állandó kiállítás formájában. A tibetológus halálának 150. évfordulója alkalmából emelt kegyeleti emlékművet, a Békesztúpát még 1992-ben szentelte fel a Dalai Láma, 2010-ben pedig itt avatták fel hazánk legnagyobb buddhista templomát is.
A parkban a legérdekesebb látnivaló, a sztúpa mellett egy kis kerti pavilonban érdekes, gazdagon illusztrált kiállítás található a buddhista szentnek tartott Kőrösi Csoma Sándor kalandos életéről, munkájáról, megvilágosodásáról. A mellette lévő pavilonban a tibeti buddhizmusról, ill a Karma Kagyüpa Közösségről láthatunk fotókat, olvashatunk érdekes információkat.
A hely legfőbb vonzereje a Béke-sztúpa, hófehér épületével és aranyozott tornyával már messziről vonzza a tekintetet. A tari sztúpába be is lehet menni, ami nem jellemző a sztúpákra általában, az építmény belsejében találjuk a forgó imamalmot, értékes relikviákat, és egy kis kiállítást a buddhizmusról.
Hazánkban 7 sztúpa található, három látogatható, Zalaszántón épült a legnagyobb, Taron kívül még szintén Nógrád megyében, Becskén találunk hasonló buddhista emléket.
A park bejárata előtti tibeti stílusú Tara teaházban teakülönlegességeket kóstolhatunk meg, ill. az ajándékboltban különböző keleti, indiai, tibeti emléktárgyak gazdag választékában válogathatunk.
Az Emlékparkot a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség hozta létre és tartja fenn.
Gyakorlati tudnivalók
Cím: Tar, a 21-es út mellett, a Sámsonháza felé vezető út elágazásánál.
Nyitva: minden nap, 8 – 20, a park szabadon látogatható, előtte ingyenes parkoló.
Megközelítés: Autóval: Hatvan felől a 21-es főúton a Sámsonháza-Nagybárkány, táblával jelzett elágazásig, balra az úton, majd jobbra az Emlékpark parkolójába.
Vonattal: Tar vasútállomástól negyedórás séta, elsétálunk a 21-es útig, ott balra fordulunk, majd 600 méter után elérjük az út jobb oldalán lévő emlékparkot.
https://www.buddha-tar.hu
https://korosi-emlekpark.hu
Galéria:
-link-